Sok millió cég a világ minden pontján ki van téve valamilyen mértékben a csalásnak. A csalások lehetnek külső vagy belső eredetűek. Belső csalásról akkor beszélünk, amikor az elkövetők az üzleti entitás saját alkalmazottjai vagy tulajdonosai, tehát a bűncselekmény nem kívülről irányul a cég felé, hanem annak saját emberei viszik véghez.

Amikor egy vállalaton belül csalást fedeznek fel, nem mindig könnyű a bűnösöket gyorsan beazonosítani. A cégnek a sokk mellett külön terhet jelent, hogy azok között keresse az elkövetőket, akik pont a cég működése, eltervezett céljai miatt lettek alkalmazva. Nyilvánvalóan vannak csalások, amiket egy kis előrelátással és tervezéssel meg lehet előzni. Ebben szakemberek tudnak tanácsot adni, vagy kiépíteni olyan ellenőrzési rendszereket, melyek biztosabbá tehetik a vállalatot. A statisztika és a különböző tanulmányok is segítségünkre lehetnek, hiszen általuk elég jól beazonosíthatóak az elkövetők.

Ezek a tanulmányok komplex módon vizsgálják az elkövetést, annak módját, motivációját és magát az elkövetőt. Némelyik több ezer eset részletes kivizsgálására épülve hiteles képet tud adni az bűnözők profiljáról. Ezen tanulmányok célja az, hogy azonosítsák a belső csalások tetteseinek közös jellemzőit és kockázati profiljukat, hogy a cégek könnyebben felismerjék az aktív vagy potenciális elkövetőket. Ezek alapján elmondható, hogy a belső csalások elkövetői:

  • Tipikusan férfiak – Európában négyszer annyi férfi követ el céges belső csalást, mint nő, és a férfiak által okozott kár értéke körülbelül a duplája a nők által okozott károknak. Ez természetesen a nyugati világra igaz, hiszen a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában például 90% felett van a férfi elkövetők aránya. Érdekes, hogy az USA-ban kiegyenlítettebb az arány, itt a férfiak „csak” kevesebb, mint 60%-ért felelősek.
  • A tipikus elkövető életkora 35 és 45 év közé esik. Azonban az 55 év felettieknél, habár mennyiségben kevesebb belső csalást produkálnak, az általuk okozott kár értéke kétszer meghaladja a tipikus korú elkövető által okozott kár értékét.
  • Az elkövetők közel fele egyetemi alapvégzettséggel rendelkezik.
  • Tipikusan közép, felső-közép beosztásúak.
  • Körülbelül 50%-uk egyedül követi el a csalást, 20%-uk párban és csaknem 30%-uk többedmagával.
  • Az elkövetők 90%-a sosem volt vádolva vagy elitélve, azonban 4%-uk el volt ítélve, illetve 6%-uk csak vádolva volt, de nem ítélték el őket. Ez azért rendkívül érdekes, mert együtt az már 10%, ami relatíve elég nagy szám és egy egyszerű átvilágítással már egy, a személyzeti osztály által lefolytatott, megfelelő felvételi procedúra során ki lehetne őket szűrni.
  • A bűnösök 40%-a jobb életvitelt folytat, mint azt a fizetése megengedné. Ezt a jellemzőt is viszonylag könnyű észrevenni.
  • Az elkövetők 30%-ának pénzügyi problémái vannak.
  • A fentiekhez tegyük még hozzá a megfigyelési alapon összegyűjtött jellemzőket: a céges csalás elkövetője tipikusan ritkán vesz ki szabadságot és rendszeresen túlórázik.

A fentiek alapján viszonylag könnyen leírható a vállalati belső csalások tipikus elkövetőinek jellemzése. Természetesen ez csak száraz statisztikai eredményekre és közreadott megfigyelésekre épül, és nem boszorkányüldözést hivatott alátámasztani. Azonban a fenti adatok hasznosak lehetnek mind a megelőzési, mind pedig a felderítési folyamatában céges belső csalások esetében.

Erről és más céges csalásokhoz kapcsolódó témákról bővebben 2020 januári workshopunkon fogunk beszélgetni.

Erről és más céges csalásokhoz kapcsolódó témákról workshopunkon tudhat meg Ön is részletesebb információkat, ahol a szükséges megelőző intézkedésekről vagy a megfelelő válaszlépésekről is tájékoztatást adunk.

További írásaink...

Védjük az adatot! Na de miért és mit?
Bővebben ...
11 tipp, amivel megóvhatja családját a váratlan otthoni tűzeseményektől
Bővebben ...
Biztonságban a nyári szünidőben is - a strandon
Bővebben ...
Az online vásárlás és aukciók kockázatai
Bővebben ...
A kellő gondosság / átvilágítás fontossága
Bővebben ...

Kövessen minket LinkedIn oldalunkon is!

Forduljon hozzánk bizalommal!
Adatait bizalmasan kezeljük!
Kérjük, adja meg a nevét!
Kérjük, adja meg azt a címet, ahova a válaszunkat küldhetjük!
Kérjük, adja meg azt a mobilszámot, amin elérjük Önt!