Az amerikai támadás az Irakban látogatást tevő iráni tábornok ellen csak hónapokkal azután történt, hogy Trump megvádolta Teheránt az Omán-öböl egyik kulcsfontosságú hajózási útvonalán közlekedő tartályhajók elleni támadásokat végrehajtásával [Lásd korábbi írásunkat erről ITT ]. Ezeket a támadásokat az Egyesült Államok akkor már "ellenséges magatartásnak" kategorizálta és a válaszlépés mostanra beérett. Irán tagadta, hogy bármiféle köze lenne a tartályhajók elleni akciókhoz és kijelentette, hogy nem köti magát többé a nemzetközi megállapodásokhoz saját nukleáris ambícióit illetően. Hozzá kell tenni, hogy Soleimani tábornok személye a fentiektől függetlenül is szálka lehetett az amerikaiak szemében, hiszen ő állt jó pár korábban elkövetett, és feltételezhetően későbbre is tervezett, iraki és más külföldi – Irán-támogatta – fegyveres konfliktus és terrorakció mögött is, sok száz amerikai katona halálát is okozva.
A világ aggódik, hogy Teherán miként fog reagálni Soleimani megölésére, aki sokak szerint a második legfontosabb ember volt az ország vallási vezetője után. Khamenei ajatollah szerint a támadást elkövető „bűnözőket súlyos bosszú fogja utolérni”.
Teherán választ fog adni a támadásra. E felöl nincs kétség. Nem csak nemzeti büszkeségből vagy bosszúból – ezek hangzatos retorikák odahaza Iránban, mint bármely más ország esetében is az lenne –, hanem az uralkodó rezsim túlélésének biztosítása miatt. Bármely államnak alapvető hajtóereje az önmegőrzés, és ez magában foglalja a felső vezetés megőrzését is. Márpedig most pont az iráni felső vezetés ellen történt támadás. Ez pedig veszélyezteti magát az állam működését. Irán kénytelen lesz megtorolni Soleimani-t, már csak annak bizonyítása érdekében is, hogy vezetőinek meggyilkolása olyan komoly válaszlépéseket idéz elő, amely megakadályozza az Egyesült Államokat (vagy más ellenséges országokat), hogy megismételjenek ehhez hasonló, a vezetőket érő támadásokat.
A kérdés az, hogy Irán miként ad választ. Márpedig Khamenei-nek és társainak nagyon nehéz a feladata, hiszen úgy kell válaszlépést adniuk, hogy:
1. az erős legyen annyira, hogy Washington megértse, Soleimani-t nem érte meg megölni a megtorló iráni válaszcsapások tükrében, de ugyanakkor
2. ne legyen túl erős, nehogy egy teljes háborús konfliktushoz vezessen, amely – a sokkal nagyobb amerikai katonai erőt figyelembe véve – Irán és vezetői számára pusztító következményekkel járhat.
A vallási vezetőknek óvatosnak kell lenniük: nehéz eldönteni, hogy melyik stratégiai lépés érné el mindkét fent-említett célt. Egy stratégiai félreszámolás a részükről, egy „túltolt” válaszlépés, gyorsan eszkalálhatja a mostani szituációt és nem várt következményeket szülhet.
Az iráni vezetésnek már csak azért is nehéz a feladata, mert az utóbbi évtizedben az amerikai szándékok időnként nem nagyon tiszták. (Ezt Észak-Korea esetében is el lehet mondani.) A hivatalos nyilatkozatok, dokumentumok, mint például a Trump-kormányzat 2017-es nemzetbiztonsági doktrínája, korlátozott célokat írnak le, például az iráni támadások visszatartását, az államilag támogatott terrorizmus visszaszorítását. A magas rangú politikusok ugyanakkor, köztük Trump is, olyan célokat is megemlítenek, mint például Irán ellehetetlenítése a régióban [ma már gyakorlatilag minden oldalról Amerika-barát ellenség veszi körül az országot] vagy kormányának megdöntése. Ez az állandó bizonytalanság és az amerikai katonai erő ténye olyan nyomást gyakorol az iráni vezetőkre, hogy azok a legrosszabbra kell, hogy tervezzenek és felkészüljenek. Adva a katonai diszparitást, azt, hogy Teherán is tudja, nem sok esélye lenne egy, az USA-val teljes körű háborúból győztesként távoznia, arra sarkalta már egy ideje az ország vezetését, hogy olyan aszimmetrikus megoldásokat keressen, melyet az államilag támogatott terrorizmusban és atomfegyverek iránti kutatásaiban meg is talált. Korábban is hangzottak el iráni fenyegetések több száz alvó terrorista sejtről a nyugati világban, melyek csak parancsszavakra várnak. Nem tudjuk, hogy léteznek-e. Létezik azonban egy erős iráni hadsereg és egy hatásos, nagyszámú közép-hatótávolságú rakétákat üzemeltető rendszer. Ez azok a fenyegetettségek egy része, melyek a Nyugatot és a régiót is bizonytalanságban tartják Iránt illetően és ezt Teherán ki is használja.
Az biztos, hogy Iránnak pontosan kell felmérnie akármilyen válaszlépés következményét és nem biztos, hogy sikeresen fogja azt megtenni. A Trump-adminisztrációnak is óvatosnak kell lennie. A válaszlépésre tett válaszlépésekkel, nem csak az eszkalálódáshoz járul hozzá, hanem NATO és regionális szövetségeseit is nehéz helyzetbe hozhatja és Irakot sem szeretné elveszíteni az ISIS elleni összefogásból. Egy elszámolt aszimmetrikus támadás bármely oldalon könnyen késztetheti Washington-t egy közvetlen, teljes körű, hagyományos katonai támadásra Irán ellen. Ilyen méretű háborút azonban a világ nem látott még a Második Világháború óta: Az iráni hadsereg fegyelmezettebb, jobban felszerelt és kiképzett, mint Saddam Hussein iraki csapatai voltak. Nehéz dió lenne az USA-nak és sok szempontból drága, de előbb-utóbb maga alá gyűrné az iráni védelmet. Remélhetőleg azonban a két ország közötti összetűzés nem fog ilyen szintekre emelkedni.
