Az elmúlt vasárnap közel 50 millió ember ébredt fel villamos energia nélkül Argentínában, a szomszédos Uruguayban és Paraguay egy részén. Majdnem minden argentin áram nélkül maradt. Jelenleg a valós ok még nem ismert, a kormány vizsgálatot kezdeményezett arra vonatkozóan, hogyan fordulhat elő egy 21. századi fejlett országban, hogy egyik pillanatról a másikra “lekapcsol”…

Habár nem támogatom az összeesküvés-elméleteket, érdekes lenne egy olyan forgatókönyvet is vizsgálni, amelyben ez a hatalmas áramszünet esetleg nem volt véletlen:

Ahogy a globális biztonsági színtér elmozdult, a bipolaritást egy erős USA váltotta fel, mellette több kisebb, de mégis jelentős hatalommal rendelkező ország, mint például Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Észak-Korea. Ezáltal más eszközök váltak hatékonná bizonyos célok eléréséhez. Korábban, a hidegháború idején, a két blokk kölcsönös fenyegetés és félelem mellett tartotta fenn a békét. Mivel az Egyesült Államok idővel a világ rendőrévé vált, a fenti hatalmak alternatív módokat  keresnek a többi nemzet befolyásolására vagy meghódítására, manipulálva a gazdaságukat és demokratikus intézményeiket.

Oroszország (és kisebb mértékben Észak-Korea) a legjobb példa arra, hogy a korlátozott katonai erőforrásokkal rendelkező nemzet más lehetőségeket keres, amivel komoly károkat tud okozni a külföldi ellenfél hírnevében, illetve belső feszültséget gerjeszt adott nemzeten belül. (lásd a legújabb amerikai elnökválasztást, vagy Francia és ukrán választások, amelyekbe Oroszország is belekeveredett).

A választási rendszerekkel szembeni számítógépes támadás nem az egyetlen módja annak, amivel befolyás vagy változás érhető el. A stratégiai jelentőségű kommunikációs infrastruktúrák, az erőművek (nukleáris vagy sem), a sajtó, stb. támadása vagy hackelése hasonló eredményeket érhet el: a kormány hírneve, a gazdasági kár, a lakosság csalódottsága, és mint Argentína esetében, még a választásokat is befolyásolhatja. Argentína a múlt vasárnap tartományi választásokat tartott, ahol a választópolgárok arra voltak kényszerítve, hogy gyertyafényben vagy a mobiltelefon fényével megvilágítva adják le szavazataikat. Buenos Airesben az utcai lámpák és a közlekedési lámpák sem működtek, szinte megállt a forgalom, az üzletek zárva tartottak, az ATM-ek nem működtek, és délután közepére Argentína fele áram nélkül maradt.

Hogy volt képes egy számítógépes támadás egy fejlett országot visszajuttatni a sötét kközépkorba? A modern országokban a teljes elektromos hálózat automatizált. Ha a rendszer egyensúlytalanságot észlel, amely jelentős károkat okozhat, megvédi önmagát és leáll. Amikor a támadó „egyensúlytalanságot” hoz létre a rendszerben, azzal rendszerleállást eredményez - ha a mesterségesen okozott hamis egyensúlykilengés jelentős, vagy a rendszer központi részén található, az egész hálózat lezár.

Nincs szükség elektromágneses fegyverekre, amennyiben a hálózatot védő rendszer érzékeny a számítógépes támadásokkal szemben.

Vajon a múlt vasárnap eseményei Argentínában egy külföldi hatalom tesztje? Ha igen, kinek állhatott  ez érdekében? Ebben az esetben az argentin kormány elismeri, hogy teljesen sebezhető a külső hatalmakkal szemben, és nem tudja megvédeni saját polgárait?

További írásaink...

Biztonságban a nyári szünidőben is - a strandon
Bővebben ...
Az USA és Észak-Korea hosszú keringője – Egy lépés előre, egy hátra
Bővebben ...
Biztonság a nyári szünidőben is – az utakon
Bővebben ...
Törökország stratégiai kihívásai és lehetőségei
Bővebben ...
Digitálisan védem a cégem! Vagy mégsem?
Bővebben ...

Kövessen minket LinkedIn oldalunkon is!

Forduljon hozzánk bizalommal!
Adatait bizalmasan kezeljük!
Kérjük, adja meg a nevét!
Kérjük, adja meg azt a címet, ahova a válaszunkat küldhetjük!
Kérjük, adja meg azt a mobilszámot, amin elérjük Önt!