A nyári vakációt sokan szeretjük a tengernél tölteni. Azok számára, akik nem a tenger közelében élnek, csak alkalmanként vagy akár először látogatják meg a tengerpartot, az ár-apály változások, a hullámok, az áramlatok és a vízmélység komoly kihívásokat jelenthetnek.
Ha sziklás partról közelítjük meg a tengert, nagyon fontos minden alkalommal ellenőrizni, hogy vajon könnyen ki is tudunk-e majd jönni a vízből. Ha a sziklák lefele egyirányúak, győződjünk meg róla, hogy vissza tudunk mászni rájuk. Leugrani egy szikláról nem nehéz, de a visszatérés – különösen ha éles a felszíne, vagy esetleg tele van kagylókkal – kifejezetten bonyolult lehet.
Az ár-apály sokszor okoz meglepetést a partokon. A sziklás partszakaszokon a dagály beköszöntével akár több méterrel is változhat a vízszint. Ne kockáztassunk, inkább időben tájékozódjunk a helyi adottságokról, mielőtt a vízbe mennénk. A sziklák színének változása jelzi a dagálykor megjelenő magas vízszintet.
Bármilyen tevékenységet végzünk a vízben, maradjunk a számunkra biztonságos mélységben. Sokan érzik magukat kellemetlenül, mikor rájönnek, hogy túl mély a víz. Fontos, hogy ilyen esetben ne essünk pánikba! Sose a vízzel harcoljunk, hanem az ösztöneinkkel! Nem süllyedünk el; az emberi test természetes képessége a vízfelszínen történő lebegés. Ennek egyetlen szükséges feltétele, hogy a tüdőnk levegővel legyen tele. Tehát amíg rendszeresen lélegzünk, nem fogunk megfulladni. Energiát spórolhatunk, ha háton fekve lebegünk a vízen, vagy akár taposással úgy, hogy a karjainkkal oldalirányba hajtjuk a vizet (soha nem felfelé és lefelé), lábainkat pedig ellentétes irányban mozgatjuk, esetleg békaugráshoz hasonló mozdulatokat végzünk a víz alatt. Ha a lebegés mellett döntünk, ezt mindig hanyattfekvésben tegyük úgy, hogy a testünk legyen párhuzamos a tengerfenékkel. A fülünknek is a vízben kell lennie, ami kellemetlen érzés lehet, de segít fenntartani a vízszintes helyzetet, és tehermentesíti a nyakat, így kevésbé fáradunk el.
A hullámok is veszélyesek lehetnek a tapasztalatlan nyaralók számára. Ha egy nagy hullámba kerülünk a part közelében, olyan erővel ránthat le minket a víz alá, hogy rongybabaként sodródva elveszítjük az irányérzékünket (felfelé vagy lefelé), orrunk és fülünk megtelik vízzel, és gyakran teljes testtel a tengerfenékhez is ütközünk. Erős hullámzás esetén próbáljunk a felszín felé törekedni, és a közeledő hullámon inkább keresztülúszni. Ha sikerült átjutni rajta, forduljunk meg és próbáljunk meg partra úszni a hullámok közötti vályúban.
A rip áramlat egy keskeny, gyorsan mozgó vízcsatorna, amely a strand közelében alakul ki, majd továbbterjed a víz felé a hullámtörések vonalán, mindig merőlegesen a partra. Ha egy ilyen erős áramlat elsodor minket a partközelből, a következőket kell tennünk:
1) Próbáljunk nyugodtak maradni, semmiképp ne harcoljunk az áramlattal amely ellenkező irányba sodor minket, és ne próbáljunk a part fele úszni. Sajnos ez teljesen haszontalan;
2) Kiáltsunk segítségért, próbáljunk kezünkkel is inteni;
3) Próbáljunk meg kiúszni az áramlatból, mindig párhuzamosan a parttal. Ezek az áramlatok nem tartanak sokáig. Körülbelül 5 perc elteltével abbamarad, ezután már a megtört hullámok nyomán úszhatunk a part felé;
4) Ne feledjük, hogy az emberi testnek természetes képessége a vízfelszínen történő lebegés, így ha úszás közben elfáradunk, pihenésként csak lebegjünk.
Könnyű alábecsülni a tenger hatalmát és veszélyeit, ezért legyünk mindig nagyon óvatosak!
