A július 21-i Index és az alapjául szolgáló BBC cikkek ismertetik a Stena Impero olajszállító hajó megszállását, amely az Iráni Forradalmi Gárda által történt július 19-én, a Hormuzi-szorosban. A napokban elfoglalt, angol zászló alatt hajózó tanker csak egy újabb lépés a Nyugat és Irán konfliktusában.
A szemet szemért alapokon zajló legutóbbi incidens azonban azon túl, hogy aktuálisan lázban tartja a politikusokat és a sajtót is, rámutat több érdekes dologra:
I. Nagy Britannia egyre kevésbé hatalmi tényező a nemzetközi életben. Ez már a szíriai konfliktusban is megmutatkozott, amikor a Kormány alig tudta megszerezni a légicsapásra felhatalmazó szavazatokat a Parlamentben. Az világos, hogy Nagy-Britannia nagyhatalomból középhatalommá lépett vissza az elmúlt évtizedek alatt. Ám az a tény, hogy a múlt pénteki incidens esetében a közelben tartózkodó angol hadihajó csak passzív szemlélője maradt az angol felségjelzésű Stena Imperio elfoglalásának az iráni állam által nemzetközi vizeken, és a rádión való tiltakozáson kívül nem tett érdemleges lépést, felveti a kérdést, hogy katonailag mennyire cselekvőképes az ország. Míg korábban Nagy-Britannia nem csak szuverenitása védelmében hagyatkozott katonai erejére, hanem a haszon megszerzés reményében is, addig most tehetetlenül szemlél. Jelen esetben a Királyi Tengerészet nem tudja garantálni a Hormuzi-szoros biztonságát. Ehhez nemzetközi összefogásra lenne szükség, ami önmagában is döcögősen jöhet csak létre. Ehhez járul hozzá még az Európai Unióval kialakult furcsa helyzet a Brexit miatt és London mostani washingtoni nagyköveti incidense is. Az ország nem nagyon találja a helyét a mostani világban, gyakorlatilag exisztenciális krízisben van. Mi lesz London lépése és hogyan készül fel egy következő hasonló incidens kezelésére egyelőre kérdéses, de néhány iráni számla befagyasztásán túl valószínűleg nem fog és nem tud többet tenni az USA támogatása nélkül.
II. Ez részben csatlakozik az első ponthoz: az Európai Unió katonailag működésképtelen. A 90-es években még volt több kezdeményezés egy ún. Gyorsreagálású Európai Hadtest felállításáról, melynek fő célja az lett volna, hogy stabilitás végett bevethető lett volna az EU érdekszférájába tartozó területeken, néhány ezer kilométeres rádiusszal, elsősorban Afrikában és a Közel-Keleten. Ez nem valósult meg. A legtöbb, amit az EU képes volt elérni, az egy Európai Kiképzési Parancsnokság létrehozása volt Brüsszelben, egy 5,5 milliárd eurós Európai Védelmi Alap, hogy koordinálja és erősítse a védelmi kutatásokba irányuló nemzeti beruházásokat és egy tizenkét éve használatlan 3 000 fős harccsoport, mely nem képes egyöntetű felhatalmazást kapni a tagállamok mindegyikétől. Ezek után a Brexit csak hab a tortán, mivel az Egyesült Királyság az egyik legnagyobb haderő az EU-ban…
III. Ha Irán a maga tervei szerint alakíthatná a világ legforgalmasabb olajszállító hajózási útvonalának, a Hormuzi-szorosnak az ellenőrzését, az kétség kívül globális olajkrízishez vezethetne. Ha viszont, ezt megakadályozandólag a Nyugat (elsősorban az USA erős haditengerészeti jelenlétéből kifolyólag) lépne, az is komoly incidenst alakíthat ki. Ahogy a krízis mélyül, az emlékekben elkerülhetetlenül előjönnek az 1973-as olajválság képei vagy az iraki-iráni háború okozta olajellátási nehézségek.
Azonban most Irán nem mint olajtermelő játszik főszerepet két okból kifolyólag sem:
1.) Lassan már saját magát sem képes olajjal ellátni, bár a világ egyik legnagyobb olajtartalékán ül. Ez részben a Nyugat szankcióinak köszönhető, részben pedig egy zavaros hazai gazdaságpolitikának, ahol a szubvencióval párhuzamos erős hazai felhasználás évtizedek óta forráskiesést jelent.
2.) A függőség az iráni olajtól gyakorlatilag megszűnt a nyugati világban. Inkább Pakisztán, India és Kína maradt a lehetséges fő felvásárló. Bár ez még nem jelenti azt, hogy egy eszkalálódó konfliktusban az olaj ára nem emelkedne. Az ellátás azonban most biztosított: az USA maga is növelni tudja olajkitermelését, és Szaúd-Arábia valamint az Egyesült Arab Emírségek (akik maguk is vásárolnak Irántól) is pótolni tudják az esetleges kiesést. (Irán már szignifikánsan visszafogta olajkitermelését az OPEC-en belül, hogy az árat fent tartsa). Az EU pedig már múlt év közepétől gyakorlatilag a minimumra csökkentette a nyersolaj importját Iránból. Míg korábban az EU Irán elsőszámú felvásárlója volt, mára azonban már csak az eladott iráni nyersolaj 15%-a érkezik az Unióba.
Viszont a Hormuzi-szoroson keresztül más országokból történő olajszállítás megőrzése top prioritás az európai államoknak. Ezt Irán is tudja. Az egyre fokozódó szankciók azonban a sarokba szoríthatja Teheránt, mely belpolitikailag korábban elkötelezte magát egy igen drága szociális reform irányába. Ezen fejlesztések folytatását illetően hatalmas belpolitikai nyomás van az ország vezetőségén, az olaj utáni bevétel pedig radikálisan lecsökkent. A Stena Imperio elfoglalása is ide vezethető vissza, bár a közvetlen kiváltó ok tálcán lett felkínálva Teherán számára, amikor két héttel korábban Gibraltárnál az angolok lefoglalták egyik olajszállítóját arra hivatkozva, hogy az megsértve a szíriai szankciókat, olajat szállít a háborús országba.
Bár távol vagyunk egy komolyabb konfliktustól a régióban, a sarokba szorított iráni vezetés a Nyugat számára kiszámíthatatlan lépéseket hozhat. Nem beszélve arról, hogy Teheránnak nincs teljes ellenőrzése az összes iráni szereplő felett, és egy radikális frakció esetleg még túl is reagálhat egy mértékletes állami szerepen.
És mit érez meg ebből Magyarország lakossága? A legjobb esetben az üzemanyag árának kisebb emelkedésén kívül semmit. Irán messze van Magyarországtól. De egy nagyon egymásra utalt nemzetközi rendszerben egy ország (gazdasági) stabilitására erősen hatással lehetnek tőle teljesen független tényezők. Távoli események, politikai döntések és a globális gazdaság állapota mind-mind megnehezíthetik egy ország aktuális működését.
Amennyiben további olajszállítmányok esnek áldozatul a mostani konfliktus részeként, és egy állandó lehetőségként ott lebegne az olajellátás leállása a Hormuzi-szoroson keresztül, akkor azon kívül, hogy az olaj ára jelentősen felmenne a megnövekedett szállítási és biztosítási költségek illetve a kiszámíthatatlanság faktora révén, sok országnak nem csak beszerzési gondjai kerekedhetnek, de komoly hosszú távú gazdasági problémákkal is szembe kell nézniük.
