Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatása felvetheti többekben a kérdést, hogy Törökország mit lát Magyarországban? Miért kerültünk közelebb egymáshoz az utóbbi években? Ennek megválaszolása több síkon is kivitelezhető lenne, akár belpolitikai okokon, akár eszmei alapokon közelítjük meg a kérdést, de ez a rövid értekezés most csak a nyers stratégiai szempontokat fogja figyelembe venni, nem Magyarország nézőpontjából, hanem Törökország szemszögéből, bemutatva Törökország helyét a mai világban, egyben választ adva a fenti kérdésekre.

A Török Birodalom, mely egykor magába foglalt területeket Észak-Afrikában a mai Marokkótól Etiópiáig, a Balkántól a mai Ukrajnáig, az Arab-félsziget egy részén és a Fekete-tenger majdnem egész partvidékén, a 19. század végére és a 20. század elejére elveszítette hatalmi súlyát. Az I. Világháború után a hatalmas birodalom megsemmisült. Területeinek java angol, francia, olasz és görög fennhatóság alá kerültek. Musztafa Kemál vezetésével sikerült a töredék ország függetlenségét kiharcolni, 1923-ban köztársaságot kikiáltani és egy rendkívül hatásos „nyugati” reformot véghezvinni.

Az ország a Földközi-tenger és a Fekete-tenger természetes csomópontján ül, ahol több ezer éves szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalak találkoznak és keresztezik egymást. A Török-szoros, mely a Dardanellákból, a Márvány-tengerből és a Boszporuszból áll és Törökország szuverén tengeri területe, stratégiai és kereskedelmi fontossággal bír. Annak rendszeres katonai és kereskedelmi használatára több környező állam is igényt tart. Oroszországnak különösen fontos útvonala, hogy kijusson a Földközi-tengerre és az Atlanti-óceánra. Ez a szituáció azonban Törökországot számos geopolitikai kihívásnak teszi ki, melyek akár kockázatot is jelenthetnek saját biztonságára. Törökország továbbá szárazföldi hídként szolgál Európa és a Közel-Kelet, illetve Dél-Ázsia és Afrika felé is. A mai sokpólusú világban ebből adódóan Törökország érdemi szerepet játszik és törekszik regionális befolyásának növelésére. Ezért fontos megérteni Törökország törékeny helyzetét a biztonságpolitikában.

Az 1700-as évek elejétől fokozatosan Törökország egyik legnagyobb kihívása az agresszív orosz terjeszkedési tervek voltak. Oroszország folyamatosan próbálta ellehetetleníteni Törökországot a Balkánon, a Fekete-tengeren és a Kaukázusban. Szentpétervár célja az I. Világháborúban a Török Birodalmat illetően Konstantinápoly (Isztanbul) elfoglalása volt, hiszen a stratégiai érdekeket az oroszok hozzá tudták rendelni vallási küldetésükhöz, mivel a török főváros az ortodox kereszténység fővárosa is volt. A törökök szerencséjére azonban a bolsevik forradalom lehetetlenné tette Oroszország ezen irányú törekvéseinek folytatását.

Bár a II. Világháború utolsó hónapjaiig Ankara neutrális volt, a Nyugat mellett tette le voksát, akiknek a hidegháború alatt is megbízható partnere volt a Szovjetunióval szemben.
A Szovjetunió összeomlását követően elmondható, hogy Törökország igényeit mind az USA, mind pedig az Európai Unió ignorálta. Az Európai Unió 2005-ben - félve ugyan, de ennek ellenére - elkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával, ám azok előrehaladtával a megfelelési feltételeket egyre magasabbra tette. A tárgyalások átalakultak egy „csatlakozás, ha” folyamattá, ahelyett, hogy egyenesen meg lett volna mondva Törökországnak, hogy a közös piacba beilleszthető lenne, de a politikai unióba néhány EU-tagállam kifejezett ellenkezése miatt soha nem nyer bebocsájtást. A kezdeti hiábavaló remény, majd a későbbi kudarcok, megmérgezték a Török – EU kapcsolatokat és a török lakosság is kiábrándult az EU-ból, mint intézményből, helyt adva radikálisabb, nacionalista érdekeket képviselő politikai nézeteknek. Ehhez jött még hozzá az, hogy mind az USA, mind pedig az EU figyelmen kívül hagyta Törökország hosszú távú regionális érdekeit, és egyre többször kerültek összeütközésbe Ankarával, aki ezáltal úgy tekintett Washingtonra és Brüsszelre, mint akik a török érdekszférában politizálnak Törökország nélkül. Emellett a NATO égisze alatt az amerikai és európai vezetők török támogatást kértek olyan rövidtávú és gyorsan változó célok és érdekek miatt, melyek szöges ellentétben voltak/vannak Törökország stratégiai céljaival – gondoljunk csak Ankara több szomszédos közel-keleti állammal kialakított széleskörű gazdasági kapcsolataira (pl. Szíriával) vagy nemzetbiztonsági kihívásaira (pl. a szíriai kurdokat illetően). Megemlíthetjük Törökország humanitárius szerepét is, mellyel meggátolta milliók EU-ba bevándorlását Szíriából, Afganisztánból és nem biztos, hogy ezen törekvése kielégítően lett ellenszolgáltatva az EU által.

Törökország két szomszédja, Oroszország és Irán is egyre nagyobb szerepet játszik a régióban, Ankara befolyását csökkentve és nyomást gyakorolva rá. Az orosz rejtett befolyás (vagy néha már felforgatás) a Balkánon, főleg olyan országokban ahol görögkeletiek és muszlimok együtt élnek, vagy Azerbajdzsánban és Grúziában (energia és energia központ) tovább aggasztja a török vezetést, ám orosz gazdasági kapcsolatai miatt (épitőipar és mezőgazdaság) Moszkvával nem akar nyíltan szembeszállni. Az EU pedig demonstrálja, hogy gyenge és katonailag nincs lehetősége az USA nélkül fellépnie a dél-kelet-európai régióban (sem), ha szükség kívánja.

A fentieket figyelembe véve nem meglepő, ha Törökország nem találja a helyét a világban és olyan lépésekre szánja el magát, mely ellene megy Nyugati szövetségesei érdekeinek. Az egykori hű NATO szövetséges most Moszkva és Washington között hintázik, melyet jól mutat a közelmúlt fegyvervásárlási akciója Ankarának: $2,5 milliárd USD-ért vásárolt Moszkvától S-400-as orosz légvédelmi rakétákat, mialatt az USA-val tárgyalt F-35-ös lopakodó gépek beszerzéséről, melyet az USA válaszként egyoldalúan felmondott.

Annyi biztos, hogy elmondható: az európai és amerikai rövidtávú külpolitika eredménye az, hogy Törökország egyre inkább Moszkva felé tolódik, főleg hadiipari és energetikai területeken, és egyre inkább függetlenedik Brüsszel és Washington regionális stratégiai terveitől, ahogy azt Ankara a szíriai kurdok elleni önálló katonai beavatkozása is mutatta az elmúlt hetekben.

Európának és az USA-nak át kellene gondolniuk regionális biztonságpolitikai terveiket és Törökország érdekeit is figyelembe véve tervezni meg azokat. Európának egy baráti Törökország az érdeke, mely viszont cserébe elvárja, hogy tiszteljék.

További írásaink...

Az INF-Szerződés felmondásának következményei
Bővebben ...
Felkészülés a céges csalások észrevételét követő teendőkre
Bővebben ...
A mai Kína katonai szerepe
Bővebben ...
Törökország stratégiai kihívásai és lehetőségei
Bővebben ...
Az online vásárlás és aukciók kockázatai
Bővebben ...

Kövessen minket LinkedIn oldalunkon is!

Forduljon hozzánk bizalommal!
Adatait bizalmasan kezeljük!
Kérjük, adja meg a nevét!
Kérjük, adja meg azt a címet, ahova a válaszunkat küldhetjük!
Kérjük, adja meg azt a mobilszámot, amin elérjük Önt!